Rendhagyó tréningajánló
Két akkreditált tréning, szociális-, gyermekvédelmi szakembereknek
BURN! OFF! - Kiégés tréning
ÉKES - Érzékenyítés - Kommunikáció - Empátia - Segítségnyújtás - tréning
Előzmények:
Scheer Évával, trénertársammal, évek óta dolgozom együtt. Páros vezetéssel, tréningeket, képzéseket, szakmai műhelyeket, vagy épp szülői csoportokat tartunk. Ezek között voltak rövidek, csupán egy naposak, de voltak akár 120 órás, gyakran "bentlakásos" képzések is. Például a Biztos Kezdet képzések. Az évek alatt kikristályosodott a sok - sok fajta és tartalmú csoportmunka során, hogy melyikeket tartottuk igazán eredményesnek. Egymásra hangolódásunk már a legelején zökkenőmentes volt. Mintha már évek óta együtt dolgoznánk. Kivételesnek tartom a szerencsénket, hogy egymásra akadtunk.
Az alább ajánlott tréningek közül az ÉKES - tréning (Érzékenyítés - Kommunikáció - Empátia - a Segítségnyújtásban) mintegy 10 egymást követő csoportban valósult meg. A résztvevők pozitív visszajelzései alapján döntöttünk Évával az akkreditáció mellett.
A BURN! OFF! - tréning születését más körülmények előzték meg. Egy munkám során sok - sok intézményben vezettem esetmegbeszélő csoportokat. Visszatérő elem volt a kiégés. Annak minden vetülete, fajtája, mértéke, mennyisége. Ez a tény vezetett arra, hogy kidolgozzak egy tematikát. 10 órás rapid, 20 órás kompakt és 30 órás komplex változatban is. Az eredményt itt is, az oldalamon, meghirdettem.
Íme:
https://www.co-treme.hu/l/kieges-trening/
Leteszteltem két pilot program keretében, ezzel is "mérve" a minőségét. Ezt követően csak le kellett ülni Évával, és megbeszélni a részleteket ennél a tréningünknél is, csakúgy, mint a többinél.
Köszönettel tartozom a Pannon Kincstár Humán Szakképző Központnak, hogy biztos hátteret és szakmai partnerséget biztosít a két tréningünknek, továbbá. hogy befogadta azokat.
A Pannon Kincstár honlapját itt találod:
https://www.pannonkincstar.hu/index
És akkor a tréningek ajánlója:
A BURN! OFF! - tréning részleteit itt találod, csak kattints a linkre!
Az ÉKES - tréning részleteit itt találod, csak kattints linkre!
Kedves olvasó, kolléga!
Örülünk, ha valamelyik, netán mindkettő felkeltette az érdeklődésedet! Várunk szeretettel!
Bízunk benne, hogy sok újraindítást megél mindkét munkánk! Bízunk abban is, hogy további tréningeket, képzéseket akkreditálunk a - talán nem is olyan távoli - jövőben...